Hátraszaltó

Ebben a videóban sokféle szaltót és akrobatikus mozdulatot mutatok be. Ezért nem tudom mindegyikhez ideírni a magyarázatot, de ha valakit érdekel valamelyik, írjátok meg kommentben, melyik, és magyarázom.

Az egyszerű hátraszaltót például én így tanítanám:

Legelőször is meg kell tanilni a helyes ütemben való felugrást, a lendület vételnél a karok felhasználását, a groupirozást és a fej helyes tartását, használatát.
Kiinduló állás a lábfejek igen kicsiny terpesztett állásban párhuzamosak, derék egyenes, a kar könyökben kissé hajlítva lazán függőleges tartásban, a testsúly talpközépen.
Végrehajtás: a térdet kissé behajlítani, kart mérsékelten oldalra vagy hátra emelni, majd rövid elrugaszkodással /csaknem nyújtott lábbal/ felugrani. Ezzel egyidőben a kart függőleges irányban felfelé lendíteni, ugyanakkor a fejet a karlendítéssel összhangban felrántani. Abban a pillanatban, amikor lábaival elhagyja a talajt, groupiroz, úgy, hogy a térdét a mellére húzza és karjaival megfogja alsó lábszárát. A fordulat után elengedi térdét, lábait a föld felé nyújtja, karját és mellét felfelé nyújtja és a talajra érkezik.
Az elrugaszkodás előtt a testsúlyt mindig talpközépre kell helyezni, a sarokkal csak lazán támaszkodunk és derékhajlítást sem előre, sem hátra ne engedjünk meg.
A bontásnál egyidőben bontsunk a lábakkal, a felső testtel és a karral. Bokából és mérsékelten ruganyozott térddel kell könnyeddé tenni a talajra való érkezést.

Rivelis2015. aug.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!